High Caliber Protection
RÓLUNK
A MagnumTech Kft. 2015-ben történt megalakulását követően, kezdetben horgász eszközök forgalmazásával, horgászcsónakok gyártásával foglalkozott. A horgászcsónakok gyártása során ismerkedtünk meg a Bullet Liner poliurea technológiával. Vízzáró és kiváló mechanikai tulajdonságait felhasználva sikeresen alkalmaztuk a csónakok gyártása, felújítása terén. Kezdetben bérmunka keretei között készíttettük csónakjaink poliurea bevonatát, majd érdeklődésünk a poliurea technológia iránt olyan mértéket öltött, hogy az addig elvégzett feladataink elé, a figyelmünk középpontjába került. Korábbi üzleti profilunk megtartása mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektettünk ebbe a szegmensbe. Arra való tekintettel, hogy a hazai szórógép kínálat elég magas áron elérhető, felvettük a kapcsolatot a kínai Jinan Saijun CNC Technology Co., Ltd. vállalattal, akitől a későbbiek során a szórógépünk beszerzésre került. A kommunikációs nehézségek megoldásában olyan jól vizsgáztunk, hogy a kínai vállalat felkérte cégünket a magyarországi képviselet ellátására. A MagnumTech Kft. megalakulása előtt a tulajdonos 9 évet töltött a gépkereskedelem iparágában. Szakmai végzettségét tekintve, műszaki tudással bíró szakember, ezért nem állt Tőle távol a gépkereskedelem és szervízszolgáltatások magas fokú ismerete. Mivel a berendezés műszakilag és minőségileg is hibátlanul teljesített, felismerve a kimagasló ár/érték arányban rejlő lehetőséget, örömmel vállaltuk a felkérést!
Ha Ön is egy kiváló műszaki és minőségi tulajdonságokkal rendelkező, de megfizethető szórógépet szeretne, válassza a Jinan Saijun CNC Technology Co., Ltd. vállalat berendezéseit!
A MagnumTech Kft. nem csak egy kereskedelmi cég! Aktív felhasználói vagyunk gépeinknek! Továbbra is készítjük csónakjainkat és szórunk poliurát a legváltozatosabb helyzetekben. Legyen az csónakfelújítás, platóbevonat vagy raktérfelújítás, örömmel vesszük kézbe a szórópisztolyt és alkotunk maradandót!
BULLET LINER HUNGARY A MAGAS KALIBERÜ VÉDELEM!
SZOLGÁLTATÁSOK
PLATÓFELÚJÍTÁS
RAKTÉRFELÚJÍTÁS
CSÓNAKFELÚJÍTÁS
EGYÉB BEVONATOK
SZÓRÓGÉPEK
ELEKTROMOS RENDSZERŰ POLIUREA SZÓRÓ BERENDEZÉSEK
PNEUMATIKUS RENDSZERŰ
POLIUREA SZÓRÓ BERENDEZÉS
HIDRAULIKUS RENDSZERŰ POLIUREA SZÓRÓ BERENDEZÉSEK
ZÁRT ÉS NYITOTT CELLÁS PUR HABSZÓRÓ BERENDEZÉSEK
KERESSEN BENNÜNKET BIZALOMMAL!
KERESSEN MINKET!
MagnumTech Kft.
Poliurea Bevonattechnika
6346 Sükösd
Dózsa György út 145.
06 30 5 789 374
Email: info@poliureabevonat.hu